• Mézes-Mustáros csirke

    Isteni, különleges íz!

    Mézes-mustáros csirkés szendvics
Mézes-mustáros csirke comb

Különleges ízvilág

Mézes-mustáros csirke

Az úgy történt, hogy a gluténérzékenység miatt, alaposan fel kellett készülnöm  az utazásra, megsejtve, hogy csak azt fogom enni út közben amit megfőztem. Tudtam, hogy az első éjszakát egy nagyon kicsi görög városkában töltjük, útban Kréta felé, és gondoltam, hogy nagy választék nem lesz gluténmentes kajából. Arra viszont, amit  ott tapasztaltam, még én sem voltam felkészülve. A város egyetlen éttermében kerek-perec megtagadták a kiszolgálásomat, mert nem merték megkockáztatni, hogy lemérgezzenek. Ez egyszerre jó és rossz volt. Örültem, hogy vigyáznak rám, viszont totál éhen maradtam. Ekkor már tudtam, hogy jó ötlet volt a mézes-mustáros csirke, ami hidegen, és kenyérrel is finom. Szépen megvártam, míg a többiek megvacsiznak, és a szállodába visszatérve én is ettem végre. Szerencsére sokat csináltam, mert másnap, útközben pont rossz benzinkútnál álltunk meg, ahol nem volt jó kaja, csak sültkrumpli. Így a család a sültkrumpli ebédet mézes-mustáros csirkémmel egészítette ki. Így el is fogyott, de mindenki nagy örömére és jóllakottságára. Azóta kötelező, hagyományos eleme ez az utazásainknak.   Főleg a Lányom egyik nagy kedvence, a mézes mustáros csirke comb. Ha nyaralni megyünk, most már hagyományosan, ezt kell készíteni az úti szendvicsekhez. Kétség kívül, az egyik legjobb szendvics alapanyag, bár isteni sültkrumplival vagy rizzsel is. Én nem csak combot de mellet is rakok bele, mert nálunk a család ötven-ötven százalékban melles és combos (na jó ez furán hangzik, de így igaz, mi a férjemmel a csirkemellet szeretjük, de a gyerekek a combot).

Azon kívül, hogy glutén és laktózmentes természetesen, még zsírszegény is. Így minden diétához remek fogás, és akkor is jól működik, ha csak gyorsan ennél valamit, mert tényleg hamar elkészül.

Amire szükséged lesz

  • 4 csirkecomb
  • 2 csirkemell
  • 2 nagyobb fej hagyma lereszelve
  • 3 gerezd fokhagyma összenyomva
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál mustár
  • 1 csapott evőkanál só (ízlés szerint)
  • 1 csapott teáskanál bors(ízlés szerint)
  • kevés víz

Mézes-mustáros csirke recept

A  csirke darabokat tisztítsd meg a bőrétől (nem kell, mert egyrészt plusz zsír, másrészt ez egy szaftos husi, a bőrének nem lesz jelentősége a tálalásnál). Tedd egy tapadásmentes fedhető edénybe. A reszelt hagymát, fokhagymát, mézet és mustárt, sót és borsot tedd rá a csirkére. Önts alá kevés vizet és kavard el alaposan, hogy a mézes massza jól beborítsa a hús darabokat. Még jobb, ha hagyod így állni egy félórát mielőtt párolni kezdenéd.

Most gyújts alá (vagy kapcsold be a tűzhelyet) és néha megkevergetve várd meg amíg a csirke el kezdi kiengedni a levét. Ekkor fedd le és nagyjából 30-40 perc alatt párold puhára. Időnként ellenőrizd van e alatta elég lé, nehogy odakapjon (pótold ha nincs). Amikor a husi puha, állítsd be a szaft sűrűségét. Ha kicsit száraz adj hozzá vizet és forrald össze, ha túl híg, a husit szedd ki, és a levet párold be addig míg a konzisztenciája sűrűvé de nem szárazzá válik.

Ezután vagy tálald sültkrumplival és a szafttal, vagy készíts szendvicset úgy, hogy a kissé megpirított kenyeret kend meg a szafttal, tegyél rá egy kis rukkola salátát, mert az remekül illik ehhez a savanykás édes ízvilághoz a maga kis keserűségével, borsosságával, majd mehet rá a husi , arra még kevés rukkola, végül a második szelet szaftos kenyér.

Ez olyan isteni, hogy az is nagy élvezettel fogja enni, aki amúgy a hagyományos szendvicseket ki nem állhatja.

További képek erről

A legjobb infók, receptek

Tarts velünk!

Csatlakozz a legjobb infókért,

ami a gluténmentes, tiszta életmódhoz vezetnek, olyan alapanyagokhoz és remek receptekhez segítenek hozzá, amelyek finomak, teljesértékűek! Klubtagunkként elfelejtheted a gluténproblémákat, miközben a legfinomabb ételeket készítheted el magadnak, családodnak!

1 Step 1

keyboard_arrow_leftPrevious
Nextkeyboard_arrow_right
FormCraft - WordPress form builder

Remek infók

További remek infók, hasznos javaslatok