Ünnepi fogás, gluténmentesen
Vajas citromos csirkemell gyömbéres édesburgonyával
A klasszikus a legjobb…
Ez egy nagyon régi receptem, de mindig kísérleteztem, hogy lehetne megúszósabb? Évek alatt, és némi gyermekemtől származó kritika után, beláttam, a klasszikus a legjobb.
Kicsi voltam még. Alig 19 éves, mikor egy egyetemi vizsgaidőszakban, egy jól sikerült vizsga megünneplésére, egy jó kis étterembe mentünk. Akkor találkoztam a citromos csirke fogalmával először. Arra gondoltam, ez valami finom francia recept lehet. (Valószínűleg az lehet, bár erre vonatkozó adatokat nem találtam. Azonban annyi vaj van benne, hogy „az kész szívinfarktus”, ahogy Julia Child mondotta annak idején. Úgyhogy biztos, hogy nagyon franciás.) Annyira kíváncsivá tett, hogy ezt rendeltem a pincértől, és tényleg elbűvölt. (Már nem a pincér, ő kedves de jelentéktelen epizód volt az életemben).
El is határoztam, hogy ezt megcsinálom otthon. És lőn! De nem ám csak vajjal meg citrommal! Igazán a gomba lendített rajta klasszisokat. Annyira finom lett, hogy évekig ünnepi vacsorák főszereplőjévé vált.
Aztán megszületett a gyermekem és kevés lett az idő az igazán nagystílű vacsorák elkészítéséhez. Ezért próbáltam egyszerűsíteni. De nem jött be a családnak.
Most aztán gondoltam, megpróbálom a régi klasszikust, de ezúttal egy klassz karamellás gyömbéres édesburgonya körettel (Jess Be után szabadon), ami isteni ellenpontja a savanykás csirkének.
Ez, ezúttal bevált! A vajas citromos csirke ismét piedesztálon, de ezt a köretet se fogom jódarabig lecserélni!
Amire szükséged lesz
A vajas citromos csirkéhez
- 1,5 kg szépen felszeletelt csirkemell
- 1,5 kg gomba (felszeletelve, ha kicsit nagyobbak az jobb, mert kevésbé megy szét főzés közben)
- 350g vaj (200g majd 150g felosztásban)
- 2 egész citrom, teljesen meghámozva (fehér részek nélkül, mert az megkeseríti)
- 1-1,5 evőkanál só (1 a gombához, és egy fél ha szükséges még a csirkéhez, de kóstold meg, el ne sózd!)
- 1 mokkáskanál bors a gombához és 1 mokkáskanállal a csirkéhez
- 2 evőkanál natúr zöldségkeverék
- 1 teáskanál fokhagymapor
A gyömbéres édesburgonya körethez
- 1,5 kg édesburgonya (meghámozva és kockára vágva)
- 4 evőkanál barnacukor
- 2 teáskanál gyömbérpor
- 2-3 merítőkanálnyi pecsenyelé
- kicsi só, ha szükséges
Hogyan készítsd
200 gramm vajon sóval és borssal megpárolod a szeletelt gombát. Mikor már puha, de még roppanós és viszonylag sok lé van alatta, a gombát kiszeded és a levet félreteszed.
A maradék vajon elkezded a csirkemellet pirítani folyamatos forgatás mellett. Ha minden oldalon piroskás, hozzáöntöd a gomba levét, hozzáadod a maradék fűszereket és a két feldarabolt citromot. Lefedve nagyjából 30-45 perc alatt puhára párolod. Ha kész, kiszeded a húst. A levet kicsit félreteszed, a körethez.
A körethez egy tapadásmentes edénybe megkaramellizálod a cukrot (nem teszel alá semmi zsiradékot). Ráteszed a felkockázott édesburgonyát és annyi pecsenyelevet, hogy a burgonya félig lében álljon (ha kell vizet is pótolhatsz bele, mert a pecsenyeléből keveset meg kell, hogy hagyj, hiszen vissza kell bele tenni a húst és a gombát). Hozzáadod a sót és a gyömbért.
Fedő alatt szinte teljesen puhára párolod. Ha már majdnem puha, leveszed a fedőt és kissé elfőzöd a levet, míg ragus állagot nem kapsz (azaz kevés lé van alatta és a kockák isteni puhák és szaftosak).
A pecsenye maradék zsírjára visszateszed a húst és a gombát és még egyszer összerottyantod.
Az édesburgonyával együtt tálalod az isteni gombás vajas citromos csirkemelleket, kevés pecsenyelevet adhatsz mellé. Az édes, fűszeres batáta és a savanykás hús együtt tökéletes harmóniát alkot. Ünnepi asztalra is tökéletes!






