Történet a pozitivitásról
Minden rosszban van valami jó
Mikor azt hiszed minden teljesen elromlott……
Amikor a Keresztlányom esküvője után, – amit mi szerveztünk, bonyolítottunk, azaz a mi kertünkben gyűltek össze a vendégek, ott volt a szertartás és a vacsora, amit én főztem, két drága barátnőm kuktáskodása, és meghálálhatatlan segítsége mellett,- halál kimerülten úgy döntöttünk, elutazunk tíz napra, csak ide a közelbe, Evia szigetére, azt hittem minden könnyű és laza lesz.
Szerencsére sütöttem egy két jó falatot az útra. Mert mikor elértük az Észak- Macedoniai határt, az autónk úgy döntött itt a vége az utazásnak. Emlékszem péntek volt. Kétségbe esetten kerestünk egy szervízt, ami megjavítaná a kocsinkat. Csak Skopjéban volt ilyen. Tehát irány Skopje. Isten bocsássa meg nekem, de tele voltam előítéletekkel. Féltem, hogy angolul nem fogok tudni kommunikálni, hogy átverhetnek a helyi pénz nem ismerete miatt, hogy kosz és egyébként is higiéniátlan körülmények lesznek, és még sorolhatnám a végtelenségig. Ehhez képest a szerviz vezető, egy végtelenül kedves és segítőkész macedón úr, szerzett nekünk szállást és azonnal el kezdte javíttatni a kocsinkat, bár sajnálkozva mondta, hogy csak hétfőre lesz kész, mert szombat vasárnap nem dolgoznak. Kiborultam, mit tagadjam. Idegen „félelmetes” országban egy egész hétvégét! Szerencsére drága Ági barátnőm, nálam sokkal kiegyensúlyozottabban, elkezdett a pozitivitás irányába terelni. Na bumm, itt ragadtunk a hétvégére! Használjuk ki, még úgysem voltunk Skopje-ban soha!
Minden rosszban van valami jó
Aztán rájössz, hogy egy új kaland épp most kezdődik
Nosza nekiindultunk, gyalog -a kocsink ugye a szervízben ragadt- a belvárosnak. 38 fok volt, de hamar találtunk egy gyönyörű parkot, ahol a fák alatt kellemesen lehetett sétálni. Később beljebb merészkedtünk, és én rájöttem, hogy Skopje valójában gyönyörű város! Kisvártatva még egy kellemes sörfőzdét is találtunk, ahol felfrissíthettük magunkat. Csodák csodája, sehol nem akartak átverni a pénzátváltással, mindenki nagyon kedves volt és mindenki szépen beszélt angolul is. Minden sztereotípiám, ami volt 2óra alatt elszállt, mint a füst. A legnagyobb meglepetés azonban este várt rám. A szállásunkon- egy kicsi hotelben, ami egyúttal teniszpályákat is üzemeltetett- remek volt a konyha. Gondoltuk, egyszer élünk, vacsorázzunk meg! Isteni grill húsokat ettünk és még bor is jutott az asztalra, mégis annyira keveset fizettünk öt főre, mint itthon 1 embernek kellett volna. Mondanom sem kell, hogy a következő két nap remekül telt. Sétáltunk, az internetről megkeresett látnivalókat, mindet felkerestük, esténként pedig fantasztikus vacsikat ettünk. Annyira jó kiruccanás lett ez, hogy azóta, mindig mikor Krétára tartunk és elmegyünk a város mellett, a család egyként kiált fel: Hurrá! Skopje!
Persze hétfőre kész lett az autó. A szervízvezető a saját kocsijával és egy kollégája autójával eljött értünk a szállodába és visszavitt a szervízbe minket. Ott mindenben segítettek, így egy jó autóval délben már ismét úton lehettünk. (És hogy mennyire jól megcsinálták az is bizonyítja, hogy ez az alkatrész többé soha nem romlott el ismét.)
Hétfő éjjel már Evia-n aludtunk, egy nagyon pici hegyi faluban, ahonnan a tengert láttuk alattunk hullámzani. Isteni Padlizsános csirkét ettünk ott!
Szóval mi ebből a tanulság? Először is légy nyitott, mert a sztereotípiák tévútra vihetnek. Másodszor, valami, ami az elején rossznak tűnhet, később válhat életed egyik legnagyobb élményévé. Ne keseredj el, ne zárkózz be, ne ess kétségbe csak várd ki a végét!








